Ovodás buszbalesetről emberi hozzáállással

Bocs a nem túl felemelő témáért, de erről olvasok már napok óta, és képtelen vagyok elfogadni ezt a helyzetet.

“Továbbra is kritikus az állapota annak a kisfiúnak, aki szerda délelőtt sérült meg életveszélyesen a Pannonhalmi út és Előpatak utca kereszteződésében történt karambolban. A kereszteződésben egy óvodásokat szállító Mercedes kisbusz és egy Mitsubishi L200-as városi terepjáró ütközött össze. A buszban tíz kisgyerek ült, közülük hat megsérült.

A szabályozás szerint a gyermeket nem kell gyerekülésben rögzíteni

A balesetet elszenvedő 4-5 éves gyerekek tehát a jelek szerint szabályosan utaztak, csak éppen a busz nem volt elég biztonságos, a jogszabály pedig elég szigorú.” irja az index

Amikor távolsági buszra ülök, és formatervezőként körülnézek megjelennek előttem a péppé tört buszok képei, majd a biztonsági öv után nyúlnék a megszokott mozdulattal, de nem találok semmit. Szóval nagy kaki van tömegszállítás biztonságosság témában, csak mindenki csukva tartja a szemét. Na hát tessék b…meg, most ki lehet nyitni. Természetesen rommá lehet kutatni a témát, hogy útviszonyok, meg kresz, meg lehet mutogatni ujjal, hogy más sem oldja meg, de attól még marad a szar helyzet. Hihetetlen nagy a szájunk, hogy milyen magas a technikai kúltúra, de nincs egy rohadt busz tíz nyamvadt kivehető gyereküléssel? A szabályalkotók meg lapítanak a szőnyeg alatt.

Írjatok valami bíztatót, ha tudtok…

Nem lenne ez olyan megoldhatatnal, másoknak is megy, pl. így: biztonsági buszülés

0 Válaszokr to “Ovodás buszbalesetről emberi hozzáállással”



  1. Vélemény?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Formatervezőknek

Létrehoztunk egy formatervező csoportot a facebookon. Gyere kukkantsd meg, mi folyik ott. Ha tetszik kapcsolódj be te is. itt a link: http://www.facebook.com/topic.php?topic=11165&uid=200347368165#/board.php?uid=200347368165

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.